Kárpát-medence közös hazánk, így természetes, hogy elfogultan, szívünkben sok-sok irgalommal szemléljük saját világunkat. De ha őszinték akarunk lenni, akkor a csodálatos szép természeti adottságok, az évszázados templomaink köré épült rendezett településeink, és a sok-sok kedves vendégfogadó, törekvő embertársunk érdeme, elismerése mellett is ki kell mondanunk, hogy nagyon sok gond, probléma van a szülőföldünkön. Az elmúlt években bejártam széltében-hosszában a Kárpát-medencét, és észrevételeimet, gondjaimat három csoportban fogalmazom meg.
I. Csodálatos tájak vannak a Kárpát-medencében. A szépen kanyargó út melletti megművelt kaszálók, szántóföldek, otthonná varázsolják a tájat. A délcegen magasló erdők szélén, a rendben tartott legelőkön békés, kérődző jószág látványa, minden embert örömmel, békével tölt el. De sajnos az utóbbi időben nagyon sok seb is éktelenkedik szülőföldünkön. Gaz, mocsok, rendezetlenség rútítja az utak, a patakok mentét. Felhagyott földek, düledező tanyák, gondozatlan, letarolt erdők, sok-sok olyan látvány várja a jövő-menő embert, ami szomorúsággal tölthet el. Sajnos, mint egy fertőző betegség, csak terjed ez a gondozatlanság.
II. Városainkba, falvainkba jó megérkezni, hisz az épített örökség mit őseinktől kaptunk, a jól átgondolt utcasorok, ízlésesen kivitelezett házak és középületek között, otthon érezheti magát az ember. De nem kell sokat nézelődni, mivel sajnos – akárcsak egy ép fogsorban a lyukas fogak, – szembe tűnnek falvainkban, városainkban, az oda nem illő, düledező, romos házak, át nem gondolt átalakítások. Érződik, hogy néhány vályogház, elhagyott otthon felett eljárt az idő, megértek a bontásra, újjászületésre.
III. Kárpát-medencében jó az emberekkel szóba állni, hisz nagyon sok a vendégszerető, kíváncsi, tiszta szemű, dolgos ember. Jó betérni az otthonokba, leülni, elbeszélgetni az emberekkel, rácsodálkozni az egyszerű népi bölcsességre, találékonyságra. Sajnos napjainkban, a kötelező iskolai oktatás ellenére is, sok a műveletlen, tanulatlan ember. Ők nem nagyon tudnak kiigazodni a huszonegyedik század útvesztőjében, kudarcaik elől az alkoholba menekülnek, vagy egymást hibáztatják, vádolják. Nagyon sokan depresszióba süllyedve, önmagukba zárkózva várnak, hátha megszólítja őket is valaki. Mások meg a tudatlanság sötétségében tapogatózva, türelmüket veszítve, egyre agresszívabban keresik helyüket a világban.