joomla templates top joomla templates template joomla

Forrásműhely (2011-2012)

Öt pályázatot írtunk a Communitas Alapítványhoz

on . Beküldve: Forrásműhely

A Communitas Alapítvány tavaszi kiírásaira öt pályázatot nyújtottunk be két szaktestülethez, négy egyesület nevében.

A BBTE Szociális Munka Tanszéke egyesületünkkel partnerségben egy komplex közösségfejlesztési programot tervez megvalósítani idén. A program célja Csíkszentkirály község közösségének fejlesztése, komplex szociális szolgáltatások tervezése és indítása. A program több elemből áll, képzésből, szociális igények felméréséből, tervező műhelymunkából. Ezen projekteket pályáztuk le egyesületünk valamint a Bolyai Társaság jogi hátterét használva. Tovább folytattuk a forráskeresést a II. Gyergyói Mentálhigiénés Napok megvalósítására is, így az Erdélyi Gondolat Egyesülettől kapott 2400 lej mellé szeretnénk megszerezni a Communitas Alapítvány támogatását is, elsősorban az előadások videóra való rögzítésének és online publikálásának támogatására.

Mindezek mellett ForrásMűhelyünk keretében a Torzsások Turisztikai Egyesület számára írtunk pályázatot az V. Híres Szárhegyi Káposztafesztivál és Vásár megvalósítására.

Küldetésünk

A „MŰHELY" Egyesület alapvető célja, hogy elősegítse a Gyergyói térség helyi közösségeinek társadalmi-gazdasági fejlődését a fenntartható fejlődés elvei alapján. Ennek érdekében a szociális, gazdasági, turisztikai, környezetvédelmi, oktatási, ifjúsági és sport valamint civil-szervezeti téren valósít meg tevékenységeket.

Kapcsolat

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: office@muhely.eu