joomla templates top joomla templates template joomla
Arbor
Közösségi összefogás a faipari munkahelyek és a székelyföldi erdők védelme érdekében

Nagypénteken került nyilvánosságra, hogy az osztrák tulajdonú Holzindustrie Schweighofer évi 800 ezer köbméternyi rönk feldolgozására képes üzem létesítését tervezi a Kovászna megyei Rétyen. Ez a helyi vállalkozók szerint hatalmas csapás lenne a székelyföldi fafeldolgozó iparra. Az ARBOR Vállalkozók Szövetsége és háromszéki civil szervezetek egyaránt tiltakozó akcióba kezdtek a beruházás megvalósulása ellen.

A tiltakozó akcióhoz sorra csatlakoztak a különböző székelyföldi és romániai vállalkozói szövetségek (ASIMCOV, Romániai Bútorgyártók Szövetsége, Csíki Vállalkozók Egyesülete, APROCOR Suceava, stb), civil szervezetek és magánszemélyek (a mai napig közel 700 magánszemély írta alá a háromszéki civil szervezetek által indított petíciót).

A Műhely Egyesületre ebben a kampányban igen fontos szerep jutott, mivel egyesületünk készítette és fejleszti az ARBOR Vállalkozók Szövetsége honlapját.

Bővebben

Küldetésünk

A „MŰHELY" Egyesület alapvető célja, hogy elősegítse a Gyergyói térség helyi közösségeinek társadalmi-gazdasági fejlődését a fenntartható fejlődés elvei alapján. Ennek érdekében a szociális, gazdasági, turisztikai, környezetvédelmi, oktatási, ifjúsági és sport valamint civil-szervezeti téren valósít meg tevékenységeket.

Kapcsolat

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: office@muhely.eu